2019. március 31., vasárnap

Római oktatás és kultúra

A római oktatás és kultúra témakörét QR-kódok segítségével dolgoztuk fel órán. A tanulókat két- és háromfős csoportokra osztottam, majd a teremben elrejtett hat különböző QR-kód felkutatásával kezdődött a munka.

A kódokat egy QR code generator nevű online felület segítségével hívtam életre, aminek a használata nagyon egyszerű, és az ingyenes felülete is jól kihasználható.

Tabletek segítségével dekódolták a kódokat: volt, amelyik kód magában rejtette a kérdést (amire aztán a füzetben válaszolni kellett), de volt olyan is, amelyikhez külön feladatlap készült (ezt beragasztás után kellett kitölteni), illetve egy, amelyik érvelést rejtett magában.

Az 1. feladat a görög és római istenek összehasonlítása volt. A QR-kód egy oldalra vezetett, ami alapján ki kellett tölteniük egy feladatlapot. A feladat részeként vagy lényegkiemelő olvasást, vagy pedig a böngésző keresőjét kellett használniuk a hatékony unkavégzéshez.

2. feladat egy szövegértési feladat volt, a megtalált lapon található QR-kód a múlt-kor történelmi portál egy korábbi cikkére mutatott, a feladat pedig a cikkhez kapcsolódó kérdések megválaszolása volt.

A tankönyvi lecke egyik részére mutatott a 3. feladathoz tartozó kód, és a szöveghez tartozó kérdésekre kellett válaszolni.

4. kód egy forrást tartalmazott a római iskoláról, arról, hogyan tanítják meg írni a gyermekeket (a tankönyvből kivett részlet volt ez a hozzá tartozó kérdéssel együtt). 

Az 5. feladathoz tartozó kód a beolvasása után a kijelzőkön megjelent a feladat, miszerint "Írj érvelést arról, miért érdemes egy római ifjút (fiút és lányt is) taníttatni!"

6. - és egyben utolsó- feladat pedig egy olyan feladat volt, ami az ókori római tudományok képviselőire vonatkozott. A feladatlapon felsorolt rómaiak nevére kellett rákeresni, és leírni, kik voltak ők és miért maradt fenn a nevük.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése