Az alkalmazás lényege röviden: a felületen előre elkészített feleletválasztós vagy igaz-hamis feladatokból álló kérdéssorunkat kivetítjük, a gyerekek pedig a számukra előzetesen kiosztott egyedi QR-kódok segítségével válaszolnak (a helyesnek vélt válasz szerinti oldalát mutatják fel). A válaszaik megjelennek az alkalmazásban, így pedig egyénileg és a csoport szintjén is ellenőrizhetővé válik a válaszadás és az elsajátítás szintje.
Ahogyan én alkalmaztam: az előző órán az őskőkori ember életmódját dolgoztuk fel. Ezt az órát a Plickers kérdéseivel kezdtük. A QR-kódokat már előző órán kiosztottam és a gyerekek beragasztották a füzetük hátuljába. Ezen az alkalmon a kivetítésre kerülő kérdéseket nyomtatva is megkapták a tanulók. Az első öt kérdés felmérte az előző anyagrészből megtanultakat, a következő öt pedig leginkább a közös feldolgozást segítette. A kérdések mentén haladva beszéltük át az újkőkori ember mindennapjait, gondolkodásra késztetve a gyerekeket.
Szükséges előkészületek: többek között azért is nagyszerű módszer ez, mert alig-alig szükségeltetik hozzá eszköz és tanári előkészület egyaránt. Amiket biztosan el kell készítened előre, azok a válaszkártyák, azaz a teljesen egyedi QR-kódok minden tanuló számára. Ezeket 40 főre ki tudod nyomtatni innen. Előfordulhat, hogy nagyobb létszámú vagy fiatalabb csoporttal dolgoznál, ebben az esetben sem kell lemondanod a Plickers-ről. A 63 főre készített változatot, illetve egy olyat, amin az oldalakat jelölő betűk nagyobb méretben vannak feltüntetve megtalálod ezen a linken. Ugyanitt lehetőséged van rá, hogy az amazonról rendelj kész kártyákat, amik nyilvánvalóan tartósabbak, mint az egyszerűen kinyomtatott társaik, azonban az áruk is borsosabb. Felmerülhet benned, hogy esetleg laminálással tedd tartósabbá a lapokat, ez a laminált felületek fényessége miatt nem biztos, hogy jó megoldás a válaszok beolvasásakor.
Én egyelőre beragasztattam a füzetek hátuljába a gyerekek saját válaszlapját (és nyomtattam egy második szériát, felkészülve az esetleges felszereléshiányokra).
Nem meglepő módon a kártyákon kívül a kérdéseket is neked kell elkészítened. Az ingyenes felhasználói élmény egy kérdéssoron belül 5 kérdést tesz lehetővé, de ez kiküszöbölhető azzal, hogy több ötkérdéses feladatsort készítünk el egy témához. Olyannyira gyors a program, hogy a legkisebb fennakadást sem okoz, ha az egyik kérdéssor után megnyitjuk a következőt.

Szükséges eszközök: A Plickers megoldás lehet az olyan helyzetekben, amikor nem áll rendelkezésre elegendő tanulói eszköz, vagy akkor, ha például (egyelőre) nem megfelelő a hálózat az iskolában ahhoz, hogy több eszközzel is kapcsolódni tudjunk a wi-fire. A Plickers használatához alapesetben ugyanis az elkészített válaszkártyákon kívül nem kell egyéb, mint egyetlen okoseszköz működő internetkapcsolattal a tanárnál (tablet vagy okostelefon), illetve egy projektor vagy aktívtábla a kérdések kivetítéséhez.
Mivel azonban a Plickers kérdéssorai nem megoszthatók egymással további interaktív felhasználásra, és én szerettem volna, hogy a későbbi, esetlegesen otthoni gyakorláshoz is a gyerekek rendelkezésére álljanak, a játék során feltett kérdéseket kinyomtattam a válaszlehetőségekkel együtt, ugyanabban a sorrendben, ahogyan a programban előkerültek. Ez az opció azt az esetet is megoldhatja, ha a kivetítő, vagy az aktív tábla éppen bemondja az unalmast (vagy ha egyáltalán nincs is ilyen a birtokunkban).
FRISSÍTÉS: a Plickers oldalán már elérhető a funkció, amivel kinyomtathatjuk a kérdéseket, így azokat nem kell a Word-ben is megszerkesztenünk.
Tapasztalatok:
Az elkészített kérdéssorokat és a módszert több osztályban is kipróbáltam, mielőtt az ötödikeseknek bemutattam volna. Ez nagyfokú felkészültségnek tűnhet, a valóság viszont sokkal prózaibb ennél: az első alkalommal, amikor az ötödikes csoportban használtam volna az androidos alkalmazást, az egész egyszerűen lefagyott (egymás után ötször), így aztán volt időm felkészülni a következő találkozásig. Ezalatt az idő alatt jöttem rá arra, hogy a kivetített kérdéseket érdemes lehet kinyomtatva is átadni a tanulóknak, és a feladat után esetleg be is ragasztatni velük, illetve felismertem azt is, hogy első alkalommal azért nem működött az androidos alkalmazás, mert a tablet nem volt csatlakoztatva a tantermi wi-fihez. A többszöri alkalmazás során sikerült egyre szélesebb körben feltérképezni a felületet is, és így jöttem rá, hogy miként adhatok hozzá új osztályokat a felületemhez, és hogyan láthatom a kérdéssoron átlagosan elért eredményeket csoportonként.

Az ötödikesek eleinte nehezen értették, hogy mi is a pontos feladatuk, ezért első alkalommal a feladat hosszabb időt vett igénybe a tervezettnél, de úgy tapasztalom, hogy gyakorlással, a Plickers gyakori alkalmazásával leredukálható a szükséges időtartam.
Összességében úgy látom, hogy az ötödikes évfolyam számára ez a módszer jó kezdő lépés a további alkalmazások megismeréséhez és ahhoz, hogy egyre magabiztosabban mozoghassanak majd a digitális világban. Nem beszélve arról, hogy a megfelelő hálózati háttér hiánya ellenére is egy olyan jól működő módszert kapunk a Plickers használatával, ami kiválóan alkalmazható óra eleji ismétléshez, vagy óra végi összefoglaláshoz.

Végül belinkelek ide egy videót arról, hogy könnyebb legyen elképzelni, a gyakorlatban hogyan működik ez az alkalmazás (ehhez a videóhoz kapcsolódóan lehet találni egyébként további anyagokat, sőt akár step by step tutorialt is):
Köszönöm, hogy ilyen részletesen bemutattad ezt az alkalmazást!Alig várom, hogy kipróbáljam!:)R.B.R.
VálaszTörlés